Ha szerencsétlenség éri, a bal lator - azzal együtt, hogy tudhatta is, hogy ez vár rá - bűnbakot keres, sorsának megrontóját. Így kiált Krisztusra, aki mellette csüng a kereszten. Őt találja maga mellett, hát őrá kiált.
Bennem is van egy bal lator. Aki balsorsának vagy állítólagos balsorsának, azoknak, amik nem irányítása és tetszése szerint sikerülnek, okát a körülményekre rákiáltja. Azokra a véletlenekre, amik nem az ő akarata szerint történnek:
"Ti tehettek róla!"
Valójában ez már egy szánakozás magam felett, egy önsajnálat, hogy ezt velem nem lehetne megtenni, akármilyen nagy bűnös vagyok is. De mégis megteszik:
"És erről ő tehet!"
A bűnbak. Valaki, aki épp mellettem van, valami körülmény. Hogy ő nem mondja ki, hogy ő nem viszonozza, hogy ő ezt teszi velem. Hogy ez velem megtörténhetett. "Velem!"
Mert az emberben akkor is él saját magának méltóságának és tisztaságának képe és vágya, amikor ezt már sehonnan nem látja visszatükröződni. De tudja és hiszi, hogy ő, hogy ő, ő, ő, hogy
"Én... Dehát én szépségre születtem! Ezt velem nem szabadna megtenni! Engem szeretni kellene!"
Talán erre, a legbelsőbb vágyra talált választ a jobb lator (akinek egyébként ugyanannyi bűne volt), amíg maga mellett Jézus kínzását figyelte. Az ő tekintetét, mely talán találkozott az övével:
"Az enyémmel."
Amiben egy olyan békébe kapaszkodhatott:
"Kapaszkodhatok",
amit sehol máshol a világban nem árulnak. Itt, az ő szemében adják csak: ingyen. És ekkor a jobb latorból feltört a vágy:
"Szeress! Mert erre születtem. Emlékezz meg rólam országodban!"
Talán a jobb lator volt az első ember a földön, aki Jézus Krisztus országát megértette, mit is jelent. Ő már tudta a földi Messiás képtől elvonatkoztatva értelmezni, mert ő sem tartozott már sok mindennel a földi életnek. A válaszhoz képest:
"Még ma velem leszel a Paradicsomban."
Már csak épp egy kis kellemetlenséggel. Még ma.
Az én boldogtalanságom nem abban áll, hogy mi történik velem, hogy ki hogy viselkedik velem. Tévedés. Ők és azok csak a bűnbakok. Ál okok.
Tévedés az okok állandó keresése. Mert ugyanott, ahol engem keresztre feszítenek, keresztre feszítenek egy ugyanolyan bűnöst, mint én, de keresztre feszíthetik és keresztre is feszítik magát Istent is.
Az én boldogtalanságomnak nincs oka. Mert ez egy bizonyos ürességtől hajtott, nagyon belső vágy, és ezt Isten ültette belém. Hogy amikor majd mellette leszek keresztre feszítve, mindenem átadva, egyetlen megmaradt, igazi vágyam szerint válaszoljak az ő hallgató fülébe:
"Emlékezzél meg rólam!"
És ettől a valakitől, akinek olyan békés a tekintete, azt hallhassam, hogy
"mondom neked",
és mondja,
nekem mondja:
"még ma velem leszel."
