Bocsánatkérésünk azt jelenti, hogy azzal, aki elkövette azt a rosszat, nem akarunk azonosulni. Lehet, hogy elkövettük, de tiszta szívünkből - amellyel most, hogy a szorongatás vagy más egyéb, amely vétkünkben elvette igazi látásunkat, igazán szabad akaratunkat, elmúlt - tiszta szívünkből nem követnénk el. Megvetjük azt, aki ezt bennünk elkövette, és nem szeretnénk vele közösségben élni. Ezért kérjük a másikat: Bocsáss meg nekem, azaz tekints rám úgy, hogy én az vagyok, aki ezt nem követném el. Bár én voltam, én tettem, mégis el akarom hagyni, le akarom győzni azt magamban, meg akarok szabadulni attól, aki ilyet tett, mondott, gondolt, így viselkedett.

Ha valaki bocsánatot kér, de nem gondolja és fogadja erősen, hogy többet nem szeretne ilyen lenni, megbocsátó magával szemben, hát miért is várja akárkitől, hogy ő bocsásson meg neki, hisz ő már bocsánatkérés előtt is megbocsátott saját magának. Aki így gondolkodik, az a veszély fenyegeti, hogy téved, ellentmond magának, nem ismeri meg az igazi bocsánatot és annak az újnak a kifejlődését lekorlátozza magában, akit ezzel behívna, így a változást, saját maga fejlődését megakadályozza.

Aki viszont tiszta szívből kér társától bocsánatot, még ha meg sem bocsátanak neki, övé a fejlődés és a változás lehetősége.