Egy embernek ami legtöbbet lehet adni, az a szeretet. Ezt nehéz elfogadni. De azt még nehezebb, hogy ez egyben a legkevesebb is, amit adhatunk egymásnak.

 Az ember mindig többet akar adni mind magának, mind másnak. De minden múlandó, és amit magából így kiszenved, savas esőként hull rá vissza, és addig marja, amíg rá nem jön, amit adott volna, (akár jóindulatú, de végül mégiscsak) önösségből adta volna. Mert ahogy mi magunk, úgy szándékaink, törekvéseink is Atyánktól származnak, de a széles úton tékozló fiúként kíváncsian elvándorolnak, és Hozzá is térnek vissza egy napon. Nincs új a nap alatt és nincs más a föld felett, amit az Atya és Fia ne láttak volna. Rúgkapálni hát felesleges! De a rúgkapálót segíteni még feleslegesebb. A szenvedést meghallgatni, a szomorúságot átérezni, a kérdésre választ adni, együtt enni, együtt inni, együtt sírni, s végül együtt nevetni. Ennyi. Semmi több, amit tehetünk egymásért itt, e földön.

 Nincs kevesebb, amit adhatunk hát, mint a szeretet. Ezért a bölcs: „A helyes út úgy tűnik, visszafelé vezet.”

Csak semmi erőlködés, de semmit nem engedni!