"Mint ahogy Jézus szeret, te is szeretsz bennünket, Mária, s beleegyezel abba, hogy értünk távol kerülj tőle."

és

"Anyám, a te édes gyermeked úgy akarja: te légy a példaképe annak a léleknek, aki a hit éjszakájában keresi Őt."

s előtte:

"Megértem, Szeplőtelen Szűz, hogy lelked kedvesebb az Úrnak, mint isteni otthona..."

és még:

"(Ékesszóló hallgatásod) egy olyan lélek nagyságáról és mindenreképes-voltáról beszél, aki segítségét egyedül a Mennyből várja..."

Kis Teréz: Ezért szeretlek, Mária   

Van egy olyan állapot, amiről a hívő ember nem szívesen mesél. Nem szívesen osztja meg másokkal, hisz általában adni akar. És a hiány megosztását nem tekinti adásnak, a hiányt nem tekinti valóságnak. Hogy talán bizonyos szempontból mégis az lehet, és hogy fontos az őszinte bevallása, most gondoljuk meg.

 Távol érezzük magunkat Istentől, vagy Istent tőlünk. Gondoljuk meg, milyen állapotban lehetett a Szűzanya, amikor a 12 éves Jézus eltűnt három napra.

És most gondoljuk meg, milyen állapotban volt a szent három személy egyike, amikor távol volt a többitől 33 évre.

"Szomjúhozom!" "Adj innom! "

Ugye kapar már? Mi ez a szomj? Milyen száraz és vigasztalan lehetett Mária lelke, amíg a kis Jézust kereste? És milyen száraz lehetett az Isten, a Fiú szíve, amíg Atyja dicsőségét kereste itt, a földön. "Meddig leszek még köztetek?" - kiált fel. És mennyire várta, vágyta, szomjazta az emberek szeretetét. "Adj innom." "Én vagyok az, aki előtted állok." "Kit keresel?" "Péter, szeretsz engem?" Hogy miért? Mert kezdettől fogva az Ő képére teremtettünk.

Barsi atya azt mondta, minden árt az ember lelkének, ami ezt a szomjúságot elaltatja, és minden használ, ami elősegíti.       

Na most akkor hol a mi boldogságunk?