Korábban úgy éltem, hogy mindig zsizsgett a sok tennivaló bennem. Egyik a másik után, egy kacifántos futószalagközpontban. Csak érkeztek a kibontandó dobozok, én csak fogtam meg egyiket a másik után. Alig végeztem az elsővel, már jött is a másik. Közben a légzésem is átalakult. Nem vettem mély levegőket, csak apró, felszíneseket. Az izmaimat mindig feszítettem kicsit, és folyton mozgásban voltam. 

Most úgy látszik előttem az élet, mint egy ünnepély. Ahogy bármilyen rendezvényen, vannak unalmas, nehezen átgördülő részei, és vannak olyanok is, amelyek emelkedettségükkel, örömükkel sejtetik azt a nagy pillanatot, amely az egész ünnepélyt meghatározza, létre hívta és élteti. Így hatja, lengi át az egész időt a vége, a cél. Most vasárnap az igazi nap, és az apró mindennapi örömök a Lélek lehelete.