A matematikában a „normális” az a vektor, az az irány, ami meghatározza a síkot. Amely merőleges rá. Mi is egy síkon élünk. Ennek a síknak van egy vektora, a mi „normálisunk”. És ez a vektor, ez az irány is meghatározza a mi életünk síkját.

A másik ember belső énjének tisztaságában időzni.

Kétfajta zuhanás. Az egyik, amikor az ember elhagyja magát, a másik, amikor kapaszkodik.  És a kötél vele zuhan. Egy aranysárga kötél, az egyetlen, amibe lehet kapaszkodni, és ez is zuhan. Ki van nekünk a világon? És kik vagyunk mi az égetérésig és után?

Mindig is azt gondoltam, hogy van egy normálszint, amin megszületünk, amin lebegünk, míg élünk. És innen ha felfelé, az égi boldogság felé akarunk elindulni, azt nem lehet a tükörszimmetrikus mélység elhanyagolásával. A horizontot csak tágítva lehet elhagyni, meghaladni. Amennyit haladunk fel, épp…

Jót tenni szükséges, de a tudás, hogy jót teszek, megmérgezi a cselekedetet. Mindenki tudja ezt, aki ismeri: „Ne tudja a jobb kezed, mit tesz a bal” s hogy „haszontalan szolga vagyok csupán, mert megtettem, ami a kötelességem”.  Hogy tegyem úgy a jót, hogy közben ez nincs szándékomban? Hogy…

Az ember álmodik valamit. Azt hiszi, hogy valóság, majd elkezdi másokon számon kérni.  Mindig nyitottnak lenni másokra, az álmaikra és a mindannyiunk álmának eredetére. Ez a valóság.  

Mindig is azt gondoltam, lovas nemzet vagyunk. – A legendák a legapróbb magyar gyerekekről, akik előbb ültek lovon, mint hogy járni tanultak volna. – "Nyilas nemzet." – Ti urak, ti urak, ti kentaurak! Aztán kijött a Lovasíjász (link). És talán megsejtettünk valamit magunkból, múltunkból, de még…