Élelmiszerbolt, pénztár: rágógumi, elem, csoki, kölnivíz...
Na várjunk csak! De mit keres gyöngyvirág-, jázmin- és levendulaillatú víz a pénztárnál húsvét környékén? Ugyanis Magyarországon még ma is elterjedt szokás a hagyományos locsolkodás. Igaz, hajdan a falu minden lánya meg lett locsolva, hogy szép virágszállá változzon húsvét hétfőjén, ma már kevesebben tartják a szokást (főleg a nagyvárosokban hunyt ki), de meg kell mondjuk, úgy tűnik, hál’ Istennek újra reneszánszát éli ez a népszokás. És ahogy a néptánc nagy hagyománya a városi táncházmozgalomban él tovább, a locsolkodás is felköltözik a vidékről, és közösségi formája tovább él.
Szagos víz, vagy (a régivágásúak hanyag eleganciájával) vödör víz a kézben; a fiúk apraja-nagyja járja a házakat, mint a jó szőlősgazda a sorokat, és szemügyre vesz minden leányt, aki csak az ő boldogító társaságára termett a széles e földkerekségen.
Pogány szokás, meg kell hagyni, de ahogy oly sok pogány eredetű szokással történt, a locsolkodást is megőriztük a keresztény ünnepkör mintegy köreteként, és talán az is igaz, hogy mélyebben kapcsolódik be ez a szorosabban vett egyházi szokások, szimbólumok közé, mint gondolnánk… Vízzel locsolnak, ez a megtisztulás szimbóluma volt, mióta világ a világ. Krisztus urunk megkeresztelkedése óta pedig új szintre emeltetett, de az alapanyaga ugyanaz maradt: kimosdás a régiből, és a tiszta, igaz, új ember megszületése.
Micsoda egybecsengés: ma is gyakran időzítik húsvétra az új kereszteléseket.) A lányok tojást adnak a locsolásért cserébe. A tojás pedig az újjászületésnek, a termékenységnek, új életnek, s Krisztus óta megemelt, beteljesedett jelentéssel a feltámadásnak szimbóluma lett.
A legkisebb fiúcskák büszkék ha már mehetnek, akkor aztán csokornyakkendő, pici fiola a kézben, aztán hadd szóljon a „zöldejdőben jájtam”… A mai, közösségeket, elő kapcsolatokat kissé elkoptató időkben az ilyen szokások kiemelt jelentőségűek. Ahogy egy tavalyi locsolóm mondta, legalább az évben ezen egy napon biztosan látjuk egymást, beszélünk, hallunk egymásról, nem csak a „face-control”… ha mégoly távolra is sodort minket az élet egymástól. A lányok hagyományosan piros tojással készülnek a locsolásra.
Ezt adják cserébe a kedves törődésért. Volt egy időszak, amikor inkább a csokitojás és a pénz járták divatjukat viszonzásképp a lányok, anyák körében, de ahogy egyre kerekebb lesz a hagyomány (ahogy történt ez a táncházmozgalom kialakulásával is; „Csak tiszta forrásból!”) megint visszatérnek a hagymafőzetes, természetes festőanyagok és festési technikák. Húsvét előtt már arról beszélgetnek a lányok, hogy így a harisnyába a szép cikk-cakkos szélű levelet, s úgy bele az ecetes hagymafőzetbe, hogy a tojáson megmaradjon a kontúrja, meg hogy úgy a méhviaszos írókát beszerezni itt-ott- amott… stb. Szájról szájra járnak a módszerek, hogy is fogja meg a hagyma héja a legjobban a tojást, hol lehet szép, fehér tojásokat kapni, hogyan is kell a több színű írott tojást készíteni, hogy jobb a kifújt: Hah, na, 10 kész, már csak 5 kell, csak bírjuk még tüdővel…
A locsolkodás olyannyira őrzött szokás Magyarországon, hogy a húsvéti szünet előtt „Sok locsolót!”-
köszöntéssel szoktak az ifjú lányoktól búcsút venni. És a lányok serényen készülnek is: az előző napokban összegyűlnek, készülődnek: sütik a vendégváró süteményeket, festik a hagyományos piros tojásokat. Ez a magyar „mandala”. A főtt vagy kifújt, díszített tojások, melyeket a locsolásért cserébe adunk, nem mindig érik meg a délutánt, nem ritkán az ilyenkor rendszerint a kilocsolt vizektől megmámorosodó, táncolva hullámzó talajjal való barátkozások során már a zsebben összetörnek. De a fiús anyák mindig emlegetik azokat a jó kis tiri-tarka színes tojásos rakott krumplis ebédeket másnapról!
A locsolók aztán egymás kezébe adják át a kilincset, csoportosan érkeznek, a sofőr persze nem ihat, neki üdítő, igen, egy kis házi bodzaszörp jó lesz, köszönöm szépen, de finom az a diós sütemény, te sütötted, igen, még a dédi receptje… Nagy mosolygás, néha még megszólalni se tudunk, rég nem látott, általános iskolai barátokat látunk ilyenkor újra… De épp hogy kikérdeztük a család hogyléte felől, már megy is, mert igen, még sokan várják, és ugye dél után illetlenség érkezni, a szokás úgy tartja, akkor már a lányok locsolnak vissza… Köszönünk mindent. Még egy búcsúkört? Hát persze, még egy Jánosáldást, az még lecsúszik… Mert természetesen egyik magyar lány sem maradhat olyan szégyenben, hogy ne tudjon jó igazi „kisüsti” házipálinkát kínálni a locsolóknak.
Meglocsolnak minden nőt, hogy el ne hervadjanak. Hajdan csak az ifjú lányokat locsolták meg, de a szokás ma már a nagymamákat sem kíméli…persze őket csak mint gyenge virágszálat, óvatosan.
S aztán látni a legénybandákat, amint egyik ide, másik odadől az utcán, kezükben szódás szifon vagy vízzel teli vödör… bizony, a lányok mindig készülnek ám váltóruhával… De azért – a fiúk becsületére legyen mondva – mind megtanul valami locsolóverset kívülről, és nem ritka még az sem, hogy saját maguk költötte verssel érkeznek. A hagyomány magát tartja fenn. „Hát persze, hogy költök új verset idén is, hisz a lányok is odaadóan festették tegnap éjt nappallá téve nekem a szebbnél szebb tojásokat. És mindig olyan gyönyörű piros tojásokat kapok! Hát ennyivel ne lepném meg őket?” – mondta tavaly egy locsolóm.
Este aztán, miután mindenkinek volt ideje a kijózanodásra, rendszerint locsolóbálok tartatnak szerte az országban. Ez már inkább a szűkebb hagyományőrző köröket, illetve a falvakat érinti. Ekkor összegyűlik a táncolni vágyó jónép apraja-nagyja, és kivilágos kivirradtig húzzák a talpalávalót a népzenészek.
A húsvéti vallási ünnep és a locsolkodás Magyarországon olyannyira összefonódott és szervesen megfér egymás mellett, hogy egy dunántúli atya még "saját "locsolóáldást" is kitalált, miszerint húsvét hétfő reggelén a leányok és asszonyok homlokára megszentelt olajjal keresztet rajzolva bocsátja őket útjukra.
Húsvétkor, aki a vallásával többet foglakozik, és van rá lehetősége, a Szent Három napot szent helyeken, templomban, egyházi központokban tölti. Számtalan ilyen hely van, ahol liturgiákkal és elmélkedésekkel várják az egyházi központok a híveket. Van, ki családostul vesz részt ezeket, de a húsvéti misztérium midőn nem közösségi, hanem inkább az ember elcsendesülő lelkébe való levezetés, egyénileg vagy néhány barát társaságában is sokan mennek. De akik nem vonulnak el, azok is ellátogatnak misére a húsvéti időszakban, hisz valójában ez a kereszténység legnagyobb ünnepe. A harmadnapi feltámadás után, az ünnepi liturgia meglátogatása után közös családi ünneplések, étkezések következnek: sonka tormával van szokásban. (Hisz ez a 40 napos böjt utáni első húsevés.) A húsvéti díszítés elengedhetetlen kelléke továbbá a barka, amely virágvasárnapi misén barkaszenteléssel lett megáldva, és az eltérő éghajlati viszonyok miatt a pálma és az olajágat helyettesíti, amelyekkel Jézust köszöntötték jeruzsálemi bevonulásakor. Ezekre, a vázába rakott barkacsokorra aggatják a legszebb, évek alatt összegyűlt díszített tojásokat.
A legkisebbeknek gyakran rejtenek „fészkeket” a kertbe húsvét hajnalára, hogy keresgessék meg őket minél ügyesebben, s benne csokitojásokat, csokinyulakat találhatnak. Na most arról, hogy a magyaroknál miért a nyuszi tojja húsvétkor a tojásokat, és hogy jön ez az egész a locsoláshoz, szerintem a hétfő délután hazabandukoló, meg-meg álló, egymás vállára támaszkodó legényeket kellene megkérdezni, ők valószínűleg többet tudnak, mi is itt az összefüggés… Más kérdés, hogy el tudják-e mondani…
/Készült kedves barátomnak, a Visegrád Post főszerkesztőjének kérésére/
